.jpg)
Szeptember első hétfője....elérkezett...
Biztosan van közöttetek olyan, aki utálja, olyan aki szomorú miatta és természetesen olyas valaki is, aki pedig már szülőként éli meg ezeket az első napokat.
Én tegnap este döbbentem rá, hogy 14 iskolapadban eltöltött év után először nem kell évnyitóra mennem. Sokként ért a tudat, hogy nem kell korán kelnem és azok a dolgok, amiket eddig gyűlöltem, egy szempillantás alatt hiányozni kezdtek.
Emlékszem még kisiskolás koromban, mennyire imádtam a "nagy sulis bevásárlásokat", a könyvek befoglalását, az új könyvek illatát és az új ceruzák, tollak kipróbálását. Akkoriban a legnagyobb problémám az volt, hogy Micimackós füzetborítót vegyek vagy Hercegnőset és könyörögjek-e az új tolltartóért vagy sem.
A középiskolás és az utána tanulással töltött évek alatt, ezek a dolgok már unalmasak és gyerekesek voltak, mint minden tini én is lázadtam a normális dolgok ellen.
De most eljött az az idő amiről senki sem beszélt...
14 év...közösségbe tartozás után, most valami egészen más jön...
Félelmet, bizonytalanságot és elveszettséget érzek, mert hiába tudom mit szeretnék csinálni és látom a jövőmet, de valahogy mégis váratlan pofonként ért, hogy ITT AZ IDŐ!
Bizonyára mindenki hallotta már azt a mondatot életében, hogy "Addig örülj még iskolába jársz!", "Addig örülj még gyerek vagy!" vagy valami hasonlót.
Hát csessze meg...igaza volt...
Kedves jelenleg iskolások!
Élvezzétek ki minden percét ennek az időnek, tudom...,hogy most sokkal könnyebbnek tűnik felnőttnek lenni, sokkal csábítóbb felnőttként élni, de higgyétek el van a töri felelésnél és a matekdolgozatnál sokkal rosszabb is. Tudom...én is átmentem ezen az időszakon, amikor alig vártam már, hogy kilépjek az iskolapadból. Sokkal szabadabbnak és gondtalanabbnak láttam a felnőttek életét, nekik nem mondta meg senki, hogy mit csináljanak, olyanoknak akik maguk oszthatják be az idejüket és azt csinálhatnak, amit csak akarnak...
Sajnos utólag rájöttem, hogy ez korántsem igaz....Most pont az ellenkezőjét érzem. Diákként az ember sokkal szabadabb és hiába érzitek azt, hogy a kezetek bilincsben van és az iskola egy börtön....sokkal kevesebb dologgal kell törődnötök, mint egy felnőttnek.
Szóval bármennyire is mérgesek vagytok nagymamára, nagypapára vagy a szüleitekre, mikor ezt mondogatják, én is az voltam, de sajnos rá kellett jönnöm....igazuk volt!
Ideje felnőni...
xoxo
Dorothy
Follow me:
Ti mit gondoltok? Ti is éreztétek ezt az érzést mikor kiléptetek az iskolapadból?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése